Az esztétizálódás sajátosságai: Látlelet a műkritikáról

Napjainkban nagyon is látható kezek igazgatják a kultúrát. Aki nem érvényesül a tőke vastör-vényei közepette, bukásra ítéltetett. Ezért egy formakereső, kísérletező, egy saját művészi nyelv kidolgozásának kellő időt hagyó, sokakat megszólító demokratikus kultúra helyett mit tapasztalunk? Érdekvezéreltséget és pozícióféltést, szakbarbárosodást és általános érdekte-lenséget bármiféle komfortzónánkon kívülivel szemben, burjánzó informalitásokat a szakmai közegünkben és összesógorosodó proximitásokat az intézményeinkben.

A kultúra átpolitizálódása és átesztétizálódása egyszerre nyomja rá ólompecsétjét a jelenkorra. Sokkal inkább vágynánk egy kis kellemetlen közérzetre a kultúrában, mint azokra a szokványosan langymeleg művészeti eseményekre és megmozdulásokra, amelyek lehet, hogy nem feszegetnek határokat, és nem vállalnak kockázatokat, de ebből kifolyólag gyakran éppilyen érdektelenek és jellegtelenek is. Mit tehet a kritika ez ellen? Beszélhetünk-e a kritika válságáról, a válság rendszerszintű kritikája nélkül? Van-e szüksége egy műalkotásnak kritikára? Inspirálódhat-e egy művész az őt érő bírálatokból? És miért szorult vissza egyáltalán ez a sok ideig olyannyira nélkülözhetetlen írói műfaj és kulturális intézmény? Az est folyamán ilyen és ehhez hasonló, per-döntő kérdésekre keressük a válaszokat a hazai kultúra olyan különböző ágazataiból, mint amilyen a zene, az irodalom, a képzőművészet vagy a filozófia.

A beszélgetés résztvevői: Gáspár Sára (műkritikus), Molnár Szabolcs (zenekritikus, zenetudós, az EKKE és a LFZE oktatója), Tillmann Ármin (az ELTE Esztétika Tanszékének doktorandusza) és Tóth Ádám (művészettörténész, műkritikus).

Facebook-esemény

Borítókép: Hecker Péter: Művészettől zaklatott látogatók verekednek a múzeumban (2010)