ELTE-BEAC sportpályázati felhívás

Vízi sportnapok, túrák és tanár-diák mérkőzések szervezésére hirdet pályázatot az Eötvös Loránd Tudományegyetem sportegyesülete, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club, azaz a BEAC a 2015/16-os tanév, tavaszi félévére. A pályázat célja, hogy forrást biztosítson az ELTE kari, intézeti dolgozói, hallgatói számára szabadidős és sportprogramok megszervezésre.

A pályázat keretében tudományos diákköri, intézeti, tanszéki sportnapokra, tanár-diák mérkőzésekre és egyéb szabadidős programokra lehet pályázni, melyek az ELTE sporttelepein, az ELTE-BEAC szervezésében valósulnak meg.

A pályázatban kiírásában együttműködő partner az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat, az ELTE Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete és az ELTE SPORT Kft.


Pályázati kiírás

Pályázati űrlap

2016.02.29.