„Ha felnövök, én sámán leszek.”

Mi a projekt célja, miért kezdtetek el rendhagyó nyelvtanórákat tartani?
F. G. N.: Az őszi tanév legelején jött a két leglelkesebb doktoranduszunk, azzal a hírrel, hogy ők elmennek iskolákba tanítani. Elsőre meglepett az ötlet és kíváncsi voltam arra, hogy mit tanítanának ilyen lelkesedéssel? Elmondták, hogy a finnugorokról szeretnének mesélni a gyerekeknek. Nem az volt a célunk, hogy nyelvtanórákat tartsunk, hanem hogy ismertessük meg nyelvrokonaink világát, szokásait, életmódját a diákokkal. Az órák mögött több hónap terepmunka és tapasztalatgyűjtés állt, amit mindenképpen meg akartunk osztani.

Mivel találkoztok „terepen”?
T. B. – Sz. D.: Útjaink során végignéztünk mari állatáldozatot, halásztunk a hantikkal, szerepeltünk udmurt valóságshowban, próbáltak minket férjhez adni Udmurtiában, ránk hívták a rendőröket Komiföldön, főztünk csirkepaprikást az udmurtoknak… Sok mesélnivalónk van, amivel nemcsak a nyelvrokon népek életébe adunk betekintést, hanem Oroszország kevéssé ismert mindennapjaiba is.

Hogy lett az élményekből „nyelvtanóra”?
F. G. N.: Bogáta kiírt a Facebookra egy felhívást magyartanároknak. Először nem gondoltuk, hogy ilyen nagy érdeklődés lesz iránta. Már az első héten megtelt a naptárunk időpontokkal, 148 iskolából kaptunk megkereséseket.

Sz. D.: Az osztályok, amelyekbe mi megyünk, általában keveset tudnak a finnugor népekről, nyelvekről – volt olyan tanuló, aki azt mondta, neki „ez a téma korábban egy nagyon kihalt dolognak tűnt a nyelvtankönyvben ábrázolt adatok alapján”. Mi közelebb szeretnénk hozni hozzájuk a nyelveket és népeket, hogy lássák, hogy ezek élő közösségek, akik elérhető távolságban vannak, akiknél mi már többször járhattunk, és akik persze nagyon jófejek.

T. B.: Szerintünk nagyon érdekes és menő a finnugor világ, és azt akartuk, hogy ezt mások is lássák. A visszajelzések alapján nagyon jól sikerült.

Tényleg lelkesek lesznek a gimisek?
T. B.: Igen, sőt… Mindig kedves udmurt ismerőseimre gondolok, amikor a 18 éves szakmunkásképzős fiúk linkelik az osztály Facebook-csoportjába az udmurt Despacito linkjét, vagy elhatározzák, hogy a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál második helyén végzett udmurt asszonykórust, Buranovói Nagyikat fognak játszani a szalagavató utáni bulin. Ilyenkor nekem már megérte ezzel foglalkozni. A legelső foglalkozást én tartottam egy békásmegyeri szakgimnáziumban, még tavaly ősszel, és ehhez is egy nagyon kedves emlékem fűződik. Elmondtam a diákoknak, hogy amit én tartok, az nem biztos, hogy olyan hasznos lesz nekik, de remélem, legalább érdekes – mire azt a választ kaptam, hogy: „Mi az, hogy nem hasznos? Lehet vele menőzni…”

De nemcsak a rokon népek mai életéről beszéltek, hanem sok minden másról is. Számomra középiskolában az egyik legnehezebb téma a nyelvrokonság volt.
F. G. N.: Vannak olyan gyerekek, akik a beszámolókon túl nagyon élvezik a nyelvhasonlítást is. A heurisztikus, felfedező oktatási módszer sokkal eredményesebb és hatékonyabb lehet, mint a frontális munkaforma, hiába vinnénk nekik bármennyire színes, vizuális-auditív anyagokat. Imádnak nyelvet hasonlítani, nagyon élvezik, ha rájöhetnek dolgokra, és ezt a módszert, azt hiszem, bármilyen tudományterületen, bármilyen órán lehet alkalmazni.

Vannak tamáskodók? Úgy értem, találkoztok a foglalkozások során olyanokkal, akik kételkednek a finnugor nyelvrokonságban?
F. G. N.: A médiában többször támadtak bennünket, így folyamatosan védekező pozícióba voltunk kényszerítve, pedig ennél ezerszer jobb dolgok vannak a finnugor világban. Például mi láthattuk terepen, hogyan élnek. A foglalkozásainkon a diákok felismerhetik, hogy a határon túli magyarság, illetve az anyaországgal nem rendelkező, finnugor nyelvet beszélő népek szociolingvisztikai helyzete között sok párhuzamot lehet vonni.

Sz. D.: Volt olyan tanár is, aki azért hívott meg minket, mert nem hitte el ezt az egészet. Gyakran beülnek a foglalkozásainkra a tantestület más tanárai, akik korábban kételkedve beszéltek a nyelvészetnek erről az ágáról, és az óráink után sokszor nagyon jó visszajelzéseket kapunk tőlük.

Mit láthatunk egy órátokon? Elmentek és varázsoltok valamit a gyerekeknek?
F. G. N.: Igen, pontosan (nevet), voltak olyan megkeresések, hogy „valami elvarázsolást szeretnénk kérni”.

T. B.: Ha van rá lehetőségünk, nem egyedül adunk elő, hanem egy finnugor (de nem magyar) kolléga segítségével. A Magyarországon tartózkodó finnugor diákok már többször elkísértek minket. A humor nagyon fontos, a humor forrásai közül is talán a mémek a leghatásosabbak, illetve mindig viszünk tárgyi emlékeket, amiket a külföldi terepmunkáinkon gyűjtöttünk. Az udmurt, hanti, mari ékszereknek nagyon örülnek, szeretik ezeket megfogdosni, felpróbálják, szelfit készítenek bennük. És persze vannak diasoraink is, amiket folyamatosan csiszolunk.

Sz. D.: A legkülönfélébb csoportokhoz megyünk. Van, amikor egy magyar fakultációs órára hívnak minket, ahol 12 csillogó szemű, érettségire készülő, a nyelvtant szerető diák várja az előadásunkat, és van olyan, amikor egy hatalmas aulában, mikrofon előtt 120 nyolcadikost kell lekötnünk. Ezek egészen különböző kihívást jelentenek, más-más felkészülést igényelnek.

Több téma közül választhatnak?
T. B.: Igen. A témáink megtalálhatóak a tanszéki honlapon, bár jellemzőbb, hogy ránk bízzák, hogy pontosan ki melyik előadással megy az adott foglalkozásra. Már van elég tapasztalatunk ahhoz, hogy tudjuk, melyik évfolyamot mivel lehet lekötni. A 10–12 éves korosztály hihetetlenül fogékony a nyelvrokonságra, a hasonlító szavakra és a nyelvi változás logikájára, a 16–19 évesekkel pedig már bátran lehet érinteni a nyelv és identitás, a kisebbségek társadalmi helyzete, a nyelvhalál kérdéseit is.

Mindenkinek megvannak a saját, bevált módszerei (bár ismerjük és rendszeresen megosztjuk egymással a diasorainkat). Antal Gergő egy nyolc nyelvet felsorakoztató feladványon keresztül vezeti be a gyerekeket a nyelvrokonság titkaiba, én szeretem különböző színekkel érzékeltetni, hogy egy nyelvben az adott mondatrészek ugyanazon logika szerint rendeződnek el, Ditta csigás animációval mutatja be az uráli alapnyelv szétágazását, Nikolett vaslogikával és rengeteg példával vezeti be a diákokat az areális, tipológiai és genetikai egyezések különbségeibe. Minden iskolában tátott szájjal hallgatják.

Ez már önmagában jó visszajelzés. Mit emelnek ki a diákok és a tanárok az óráitok után?
F. G. N.: Talán Antal Gergő kapta azt a visszajelzést az egyik tanártól, hogy fantasztikus volt látni és bemutatni egy olyan felnőttet a gyerekeknek, aki imádja a szakmáját, és a szakmája a hivatása. Tehát a munkánk nemcsak szakma, hanem hobbi, sőt, egyfajta életstílus is egyben. Ez a gyerekek számára motiváló minta. Már több iskolában kérdezték tőlem, hogy tudok-e esetleg más tudományterületről ajánlani bárkit, aki hozzánk hasonlóan szakmabeliként, élménypedagógiával vezetné be a gyerekeket a szaktudománya világába. Erre igazán nagy igény lenne, hiszen egy szakember egészen más megvilágításba tudja hozni az iskolai tananyagot, mint a tankönyvek vagy a pedagógus, utóbbi legyen bármilyen lelkes vagy felkészült.

Sz. D.: Nagyon sok helyre visszahívnak bennünket: akár a jövő évre, akár még idénre, csak másik osztályba. A későbbi visszajelzések alapján van, hogy hónapokkal később is emlékeznek az óráinkra, beszélnek róla.

F. G. N.: Bár nyolcadik és tizenkettedik osztályban tananyag a magyar nyelv eredete, nekünk többször el kellett mondanunk, hogy mi nem a tananyagot adjuk le, hanem érdekességeket hozunk, ami kiegészítheti és színesítheti a tanultakat.

Mi volt a legjobb élményetek?
Sz. D.: Egy alkalommal 8 éves gyerekeknél (3. osztályban) tartottam foglalkozást. Nagyon jó légkör alakulhatott ki, a gyerekek kibontakozhattak. Így lehetett egy 45 percesre tervezett foglalkozásból kétórás alkalom. Nagyon szeretem, ha az óra közben kérdeznek, mert akkor arról beszélhetünk, ami őket igazán érdekli. És ebben az iskolában nagyon sok kérdést kaptam, a gyerekek is elmesélhették az élményeiket, például azt, hogy hogyan tanultak meg íjat készíteni. Az óra végére a kérdéseik mentén eljutottunk a sámánizmushoz, ami egy nagyon izgalmas téma nyolcéveseknek. Ezután mondta az egyik kisfiú: „Ha felnövök, én sámán leszek.”

Ez azóta tételmondatotokká is vált.
F. G. N.: Igen, valóban, illetve emellé tenném az egyik pesti gimi magyartanárnőjének a levelét, akitől a foglalkozás után egy utólagos ímélt kaptunk, hogy „fantasztikus a missziónk.”  Ezek a visszajelzések nagyon jól esnek.

Ütköztetek akadályba? Voltak nehézségek, nehéz helyzetek?
T. B.: Talán a legrosszabb a közepes élmény. Rosszul esik, ha a gyerekek csak ülnek csöndben, és a munkánkra nem kapunk visszajelzést. Volt olyan foglalkozásunk, amin az volt a nehézség, hogy a gyerekek dobálták a tárgyakat, kinevették egymást a népviseletben, vagy amikor egymás kezéből kitépték a mari asszony kézzel készített nyakláncát és közölték róla, hogy Gucci. De minden óra után érzi az ember, hogy rá tudott-e hangolódni az osztályra. Az első negyedóra feladata, hogy megtaláljuk a közös hangot a fiatalokkal. Szeretem, ha hosszabb időt tölthetek egy osztállyal, mert akkor van idő megismerni őket és felmérni azt, hogy mire kaphatók éppen.

Az időbeosztással hogy álltok?
T. B. – Sz. D.: Alvás nélkül és erőnkön felül. Kár lenne eltagadni, hogy ez kicsit a disszertáció kárára megy. Elutasítanunk még nem kellett iskolát, igyekszünk úgy beosztani a munkánkat, hogy mindig tudjon menni valaki közülünk.

Sz. D.: Persze az iskolákban töltött órákat másra (pl. disszertációírás) is fordíthatnánk, de úgy gondolom, mi is nagyon sokat kapunk ettől a feladattól, akár a 45–60–90 perces órák időtartamához való igazodásra, akár a gyerekek csillogó szemére és kérdéseikre gondolok, ami nagyon motiváló és néha szemléletmódosító is.

Az órákat elosztjátok egymás közt. Hányan vagytok?
F. G. N. – Sz. D. – T. B.: Négyen vagyunk a törzsgárdában (Szabó Ditta, F. Gulyás Nikolett, Antal Gergely, Timár Bogáta), mi bonyolítjuk az iskolalátogatások oroszlánrészét. De számíthatunk további kollégáink, Asztalos Erika, Sziráki Zsófia, Kövesdi Lilla, Korencsi Krisztina, Czentnár András (a Török Filológiai Tanszékről), Tatjana Jefremova mari lektor, Csepregi Márta és a Magyarországon tartózkodó finnugor diákok segítségére is.

Hogy lehet benneteket megtalálni?
T. B.: Ímélcímünk: eltefinnugor@gmail.com . Az ebbe a postafiókba érkező leveleket többen is figyeljük, s valamelyikünk – aki tudja vállalni a foglalkozást – fog válaszolni.

Milyen sűrű a naptáratok, hogy tervezitek a folytatást?
Sz. D.: Ameddig a tanszéken dolgozunk, nem tervezzük beszüntetni ezt a sorozatot. Már előre megvannak a jövő évi időpontjaink. Nagyon sok meghívásunk van.

Sok erőt és érdeklődő gyerekeket kívánok a további munkátokhoz!
A projekt részleteiről az alábbi linkeken lehet tájékozódni: Timár Bogáta a Finnugor Világ 2019. márciusi számában foglalta össze az első 72 óra tanulságait „Ha nagy leszek, sámán leszek” címmel. Az írás online is elérhető. F. Gulyás Nikolettel a várpalotai nagy sikerű rendhagyó magyaróra után készült televíziós interjú itt érhető el. A 25. foglalkozás után számolt be a dunaújvárosi újság Szabó Ditta órájáról. A terepmunkáról pedig Nyelvrokonainknál címmel a szlovákiai magyar Pátria Rádióban beszélt Timár Bogáta és Szabó Ditta.

Az interjú az elteonline-on jelent meg.

Képek forrása: F. G. N., Sz. D. és T. B. archívumából.