Három intézetünk kapott Kiváló Kutatóhely minősítést

2022.05.05.
Három intézetünk kapott Kiváló Kutatóhely minősítést
Az MTA Kutatóhelyeket Minősítő Tanácsa az ELTE Bölcsészettudományi Karról a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet, a Régészettudományi Intézet és a Történeti Intézet tudományos munkáját ítélte kiemelkedően magas színvonalúnak. 

Az MTA megkerülhetetlen minőségbiztosító bázisa a hazai kutatói közösségnek. Ezt a szerepét erősítette, egyúttal új fejezetet nyitott a magyar tudományos teljesítmények értékelésében, amikor 2021-ben, Freund Tamás, az MTA elnöke kezdeményezésére – a tudományos kiválóság elismerését kiterjesztette a tudományos intézményekre is a Kiváló Kutatóhely minősítés létrehozásával.

Az MTA Kiváló Kutatóhely minősítés öt évig érvényes, birtoklása előnyt jelent az Akadémia által kiírt kutatástámogatási pályázatok elbírálása során, és várhatóan hazai és nemzetközi elismertséget hoz majd az azt elnyerőknek.

A 2021-ben első ízben kiírt pályázatra 114 érvényes pályázat érkezett be, ebből az MTA 95 magyarországi tudományos műhelynek és intézménynek adományozott Kiváló Kutatóhely minősítést.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 10 kutatóhelye került fel a listára, ezek a következők:

  • Állam- és Jogtudományi Kar
  • Bölcsészettudományi Kar, Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet
  • Bölcsészettudományi Kar, Régészettudományi Intézet
  • Bölcsészettudományi Kar, Történeti Intézet
  • Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Neveléstudományi Intézet
  • Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Pszichológiai Intézet
  • Természettudományi Kar, Biológiai Intézet
  • Természettudományi Kar, Fizikai Intézet
  • Természettudományi Kar, Földrajz- és Földtudományi Intézet
  • Természettudományi Kar, Kémiai Intézet

Az okleveleket május 4-én az MTA Széchenyi téri székházában adták át ünnepélyes keretek között a kutatóhelyek képviselőinek.

Forrás: MTA

Az MTA Kiváló kutatóhely oklevelek átadása

Az MTA Kiváló kutatóhely oklevelek átadása

0

/

0

0

/

0