In memoriam Czibula Katalin

„A hullámok lágy tánca s odaát
a lombok gyenge lejtése az éjjelt
lassudan hozzák s csillagok raját
hívták reszketni az egekre széjjel.”
(József Attila)

Czibula Katalin meghalt. Ötvenhét éves volt.

Szép volt és érzékeny, félelmetes életerővel és életigenléssel, emberszeretettel. Megengedő és elfogadó volt, egyszersmind nagyon igényes, sokat követelt tőlünk és önmagától. A belőle áradó és a maga körül teremtett szépséget, ízlést talán erősítette a művészettörténet szak, de alapvetően a természetéhez tartozott.

Az ócsai gimnáziumból iskolaelsőként került az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, azután itt maradt kutatóként és tanárként, s nem is hagyta el – máig.

Kilián István irányította a 18. századi iskolai színjátszás feltáratlan emlékei felé, majd Tarnai Andor bízta meg a Pressburger Zeitung színházi híreinek feldolgozásával, így lett fő kutatási területe a 18−19. századi irodalom-, dráma- és színháztörténet. Számos korábban ismeretlen kéziratot talált és közölt, jól látta, hogy ezáltal jelentősen megváltozott a 18. századi irodalmi kánon, amely fontos hagyatékként élt tovább a magyar hivatásos színjátszás első szakaszában is. Német nyelvtudása révén összekapcsolta az osztrák, de főleg a bécsi színpadi korpuszt és a magyar repertoárt. Kiemelkedő szerzők – Kazinczy Ferenc, Katona József – drámáinak készítette kritikai kiadását. Tagja volt a magyarországi drámakutató csoportnak, nemzetközi összehasonlító dráma-és színháztörténeti társaságoknak (Société Internationale d’ Histoire Comparée du Théâtre, de l’ Opéra et du Ballet; Société Internationale pour l’Étude du Théâtre Médiéval), együttműködött az Osztrák-Magyar Akció Alapítvánnyal és a prágai neolatin drámák kutatóival. Munkáját több mint két évtizeden át folyamatosan támogatta az NKA, az OTKA, az NKFI.

1996-ban lett az irodalomtudomány kandidátusa, 2013-ban habilitált.

Először a főiskolai karon, majd a bölcsészkaron tanított, közben a bécsi egyetemen egy éven át volt vendégtanár, s többször vendégoktató. Megkérdőjelezhetetlen szakmai tekintélye és varázsos, kedves, türelmes egyénisége vonzotta a tanítványokat. Az irodalom története, a századokkal korábbi művek és szerzők napjaink megértésében is segítették, a 18−19. századi anyagon és a színháztudományi szakirány stúdiumain túl több előadáson és szemináriumon foglalkozott a kortárs irodalmi, színházi, képzőművészeti jelenségekkel, ezek értelmezésével. Nem elégedett meg az elméleti ismeretek, az elemzési módszerek átadásával: különösen fontosnak tartotta a leendő tanárok felkészítését a szakmai igényességre, a biztos tudásra, a tanítás bonyolult feladataira.

Szuggesztív, lebilincselő előadó volt – hallgatói az egyetemi termekben tapasztalták ezt, mi, kollégái a konferenciákon (hazai és erdélyi rendezvényeken, továbbá Ausztriában, Lengyelországban, Franciaországban, Olaszországban, Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban).

Az irodalom és a művészet alapozta meg liberális gondolkodását, szociális érzékenységét, ez irányította eligazodását a szűkebb és tágabb világban, amelyet nemcsak megérteni, hanem segíteni, jobbítani is akart. Mi már összegezhetünk: a jobbítás az írott művekkel, a hallgatói élményekkel és elmék csiszolásával részben sikerült – a továbbiakra nem jutott idő.

Hiányát már érezzük.

A gyászoló Kazinczy Ferenc szavaival: „Oh, barátom, hadd sírjam ki magamat karjaid között, hadd panaszoljam el néked is, mi ért.”

Budapest, 2019. október 9.

Demeter Júlia