Kínai iskolákba látogatott el Karunk delegációja

A Bölcsészettudományi Kar delegációja Borhy László dékán vezetésével október 21-től november 2-ig hivatalos látogatást tett Kínába, ahol tudományos és toborzó programokon vett részt. A delegáció további tagjai: Hamar Imre nemzetközi ügyek dékánhelyettese, Szalay Krisztián mb. hivatalvezető, Sárdi Rudolf irodavezető és Ye Qiuyue, a toborzó központ vezetője. 

Október 21-én a Pekingi Idegen Nyelvi Egyetemének gyakorlóiskolájában tartott előadást az ELTE-ről és a Kar különböző szakjairól Borhy László, Hamar Imre és Ye Qiuyue. Október 22-én Borhy László és Hamar Imre részt vett a Pekingi Idegen Nyelvi Egyetemen a „Local and Global Governance Institute” megnyitó ünnepségén. Az ünnepség során Borhy Lászlót kinevezték az új intézet tiszteletbeli kutatójává. Ezen a napon Szalay Krisztián, Sárdi Rudolf és Ye Qiuyue Ji’nanba utaztak, ahol a Shandongi Leány Főiskolán tizenöt diákot felvételiztettek, akik az ELTE angol nyelvű előkészítőjén kívánják folytatni tanulmányaikat. 

Október 23-án Borhy László, Hamar Imre és Ye Qiuyue a dél-kínai Zhangzhou városába utaztak, ahol 24-én Minnan Egyetem rektorával tárgyaltak az együttműködés lehetőségeiről, majd a Zhengxing Gimnáziumban nyolcszáz diák előtt mutatták be az ELTE-t.  

Október 25-én a Yizhong Gimnázium vezetőivel tárgyaltak, majd a Liren Gimnáziumban népszerűsítették a Kar programjait kétezer diák előtt. Október 26-án Zhangzhouból Sanghajba utaztak, hogy részt vegyenek a Fudan Egyetem Filozófiai Intézet alapításának hatvan éves évfordulójára október 27-29. között rendezett konferencián és ünnepségen. A konferenciára kiutazott Boros Gábor tudományos és kutatásszervezési ügyek dékánhelyettese is, aki „20th Century Hungarian Philosophers’ Influence on the Modern World”, Hamar Imre pedig „Huayan Philosophy and the Modern Worldview” címmel tartottak előadást. 

Október 30-án Borhy László, Hamar Imre és Ye Qiuyue Zhejiang tartomány Taizhou városába utazott, ahol 31-én a Tiantai Gimnáziumban, majd november 1-én a Hongjia Gimnáziumban tartottak előadást. Mindkét iskolában ezer diák hallgatta nagy érdeklődéssel az előadásokat.

2016.11.24.