Magyar közösségek Argentínában

2020.03.08.
Magyar közösségek Argentínában
Az ELTE Latin-Amerika Kutatóközpont (Centro de Investigaciones sobre América Latina) a tavaszi félévben is folytatja Latin-Amerika a XXI. században című nyilvános előadás-sorozatát, melynek keretében február 26-án Zsonda Márk (Pécsi Tudományegyetem, Földtudományok Doktori Iskola) tartott nagy sikerű előadást Magyar zárványkultúrák Argentínában: az „elveszett” diaszpóra címmel, a Spanyol Tanszéken. Menczel Gabriella beszámolója.

Magyarokkal, magyar leszármazottakkal mindenütt találkozni a világon. Az mégsem jellemző, hogy olyan addig „ismeretlen” nagyobb csoportokat fedezhetünk fel, akik több, mint egy évszázad óta saját „zárványkultúrát” hoztak létre, sokat megőrizve egykori hagyományaikból. Az Argentína félreeső provinciáiban, a Chaco, Misiones és Mendoza régiókban élő magyarok nem csak hazánktól voltak elvágva, hanem jellemzően a többi argentínai magyar közösségtől is, sőt, néha egymásról sem tudtak az egy területen élő leszármazottak.

Zsonda Márk néprajzkutató, a Pécsi Tudományegyetem doktorandusza 2013 óta végez terepmunkát a fent említett régiókban. Előadásában többek között arra kereste a választ, hogy hogyan születik egy zárványkultúra, tagjai mit őriztek meg és mit örökítenek át őseik tudásából. 

Soltész Béla (ELTE Nemzetközi és Európai Tanulmányok Tanszék) bevezetője után az érdeklődők megtudhatták, hogy mi jellemzi az argentín magyar közösséget, milyen lenyomata maradt meg benne a XX. század eleji magyar paraszti kultúrának, vagy az 1956-os városi értelmiségi, munkás kultúrának. A rengeteg érdekes felvetés között szó esett az egymástól nagy távolságokra élő diaszpórák hasonlóságairól és ellentéteiről, illetve az argentínai magyar közösségek tagjainak hazánkkal kapcsolatos érzéseiről, magyarságtudatáról is.