Szöulba utaznak a koreai szónokverseny győztes hallgatói

2016. szeptember 27-én nagy sikerrel zajlott le a szöuli Dankook Egyetem támogatásával megrendezett koreai szónokverseny az ELTE BTK Kari Tanácstermében. A Bölcsészettudományi Kar vezetése részéről Dr. Boros Gábor dékánhelyettes üdvözölte a koreai vendégeket, és rövid köszöntőjében bemutatta az ELTE koreanisztikai képzését.

Az immár másodszor megvalósuló szónokversenyen az ELTE Koreai Tanszékének főszakos, minoros, valamint mesterszakos hallgatói vehettek részt. Az első helyezett Bégányi Dorottya elsőéves koreanisztika mesterszakos hallgató lett, aki egy éves meghívást kapott a Dankook Egyetem képzésére. A második és a harmadik helyezést Gergely Anna és Nagyházi Vanda alapszakos hallgatók kapták, akik jövő nyáron részt vehetnek a Dankook Egyetem nyári képzésén.

A nap folyamán a Dankook Egyetem delegációja látogatást tett az ELTE rektori hivatalában is. Dr. Hyun June-won dékán az együttműködés további szélesítéséről, valamint a jövő év folyamán megvalósuló közös tudományos eseményekről tárgyalt Dr. Mezey Barna rektorral. A Bölcsészettudományi Kar Koreai Tanszékét Dr. Csoma Mózes tanszékvezető képviselte a megbeszélések során, aki a rektor úrral együtt köszönetet mondott koreai partnereinknek a folyamatos támogatásért.

2016.09.30.