Történelemtanítás az új NAT viszonylatában

2020.03.04.
Történelemtanítás az új NAT viszonylatában
Március 2-án indult el az ELTE Bölcsészettudományi Karának Történeti Intézete szakmai felügyeletével megvalósuló Történelemtanári Szakmódszertani Esték, amelynek egyik célja, hogy a leendő történelemtanárokat, tanárjelölteket, s a hivatásukat gyakorló pedagógusokat egy-egy műhelyfoglalkozás, szakmai vita megszervezésével megszólítsa, összefogja. A történelemtanítás módszertanát gondozó Történelem Segédtudományai Tanszék által megvalósított találkozó fókuszában a NAT és az új kerettanterv megvitatása állt.

A Történeti Intézet oktatóival, tanárszakos hallgatókkal, tanárjelöltekkel, gyakorló pedagógusokkal zsúfolásig megtelt I. Tóth Zoltán-előadóteremben a házigazda intézet nevében Körmendi Tamás köszöntötte a megjelenteket, kiemelve, hogy egyetemünk továbbra is aktív résztvevője és alakítója kíván lenni a történelem tantárgy szakmódszertanának. Ezt követően plenáris előadóként Borhegyi Péter vezetőtanár, tananyagfejlesztő mutatta be, milyen változásokat jelent felmenő rendszerben az új alaptanterv és a kerettanterv.

Az előadást kerekasztal-beszélgetés követte, amelyen Lászayné Martos Ida, Repárszky Ildikó, Szabó Márta, Porogi András és Borhegyi Péter vezetőtanárok ütköztették álláspontjaikat tartalmi és metodikai kérdésekben, mindvégig higgadt, érveken alapuló vitában. A beszélgetésbe, amelyet Jakab Péter tanársegéd moderált, a közönségnek is volt lehetősége bekapcsolódni pár kérdés erejéig. Az estébe nyúló szakmai programot hamarosan újabbak fogják követni, amelyre nagy szeretettel várják az aktív és leendő kollégákat egyaránt.