Futsal határok nélkül - Főpolgármester és olimpiai bajnok az ELTE-n

KÁRPÁT-MEDENCEI EGYETEMEK KUPÁJA

Futsal határok nélkül - Főpolgármester és olimpiai bajnok az ELTE-n Tarlós István, Budapest főpolgármesterének és Dunai Antal, olimpiai bajnok fővédnökségével került megrendezésre 2013. március 21-23-án az ELTE Bogdánfy úti sporttelepén az egyetem és a BEAC közös szervezésében a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája.

A megnyitón Dezső Tamás dékán úr köszöntötte, rendhagyó módon az öt országból érkező magyar egyetemistákat.

Simon Gábor, a rendezvény egyik szervezője, az ELTE-BEAC ügyvezetője elmondta, hogy az ELTE által szervezett KEK páratlan kezdeményezés a régióban, a hagyományteremtő szándékkal létrehozott tornának célja, hogy a Kárpát-medence magyar egyetemein tanuló ifjúságnak a határokat átszelve, a sporton keresztül szervezzünk közösség- és kapcsolatteremtő rendezvényt összekötve a mozgás és a versenyzés örömével.

A torna céljairól bővebb TV interjút közölt a DigiSport, Reggeli Start műsora: http://www.digisport.hu/video/13551.

A péntek este a csapatok közös meccsnézéssel zárták a napot. Szombaton a már-már szokásosnak mondható cheerleader verseny mellett, az ELTE-BEAC jazz-, hastánc, aerobic és all star cheerleader bemutatóját követően a döntő is sikeresen lezajlott.

Dunai Antal és Eszterházy Márton, volt válogatott labdarúgók köszöntötték a résztvevőket. Az egyetemi sport szövetség részéről Kiss Ádám professzor úr, a MEFS elnöke köszöntötte a résztvevőket. Az első helyezett a Csíki Sapientia csapata lett, megelőzve a BME és a Nyíregyházi Főiskola alakulatait.

A torna célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet az egyetemi sport fejlesztésének fontosságára és a magyar közösségek kapcsolatának ápolására.

Köszönjük a csapatoknak, hogy gondoltak a torna jótékonysági eseményére is. Több doboznyi értékes sportfelszerelés érkezett be a Kárpátalján, az ukrán határ mellett fekvő Tiszakeresztúr Általános Iskolájának diákjai számára.

Még több részletet információt, a március végéig tartó gyűjtésről és a torna egyéb történéseiről itt olvashatnak: http://kek.elte.hu; http://www.facebook.com/karpatmedenceikupa

2013.03.26.