2017.12.16. szombat   
.: Home :.    »    Menü  
  
   
   
   
   
   
   
   
   
.:  :.
   

Akik nem félik a halált


Találkozás kurd Pesmergákkal a frontvonalon

A Pesmerga támaszpont Kirkuk városának külterületén húzódott, iraki Kurdisztán külföldiek által egyáltalán nem látogatott részén. Kirkuk jelenleg az iraki hadsereg és a Pesmergák ellenőrzése alatt áll. A városon fegyveres kísérettel, páncélozott konvojjal haladtunk át. Kirkuk, a környező olajmezők, valamint az olajfinomítók birtoklása az Iszlám Állam, az iraki hadsereg és a szövetséges Pesmergák számára is stratégiai fontosságú kérdés. Noha Kirkuk mellett megmerevedett a frontvonal, az elmúlt hónapok leghevesebb katonai összetűzései itt zajlottak le az Iszlám Állam és a Pesmergák között.

A Pesmerga (jelentése: aki készen áll a halálra) azokat a harcosokat jelöli, akik Észak-Irakban 1962 óta a kurd nép jogaiért és szabadságáért harcolnak. Ők voltak Szaddam Husszein rezsimjének a legádázabb ellenfelei. Az ősi mondás azt tartja, hogy a Pesmergáknak az iraki kurdokon kívül egyetlen szövetségesük volt: Kurdisztán alig járható hegyei. Az első Pesmergák, az egykori törzsi harcosok leszármazottai immáron szervezett alakulatokban őrzik az Iszlám Állam és iraki Kurdisztán 1050 kilométer hosszú frontvonalát.

A Kirkuk melletti támaszpont Pesmerga tábornoka barátként fogadott bennünket. Elmondta, hogy ritkán jönnek hozzá Európából látogatok. A beszélgetés egyre közvetlenebb lett. Amikor meghallotta, hogy azért jöttünk, hogy hősiesen harcoló embereivel kezet rázzunk, a tábornok meghatódott. Örömmel hallgatta, amikor kifejtettük, hogy iraki Kurdisztanban ők a legfontosabb szervezett erő, amelyik képes volt az Iszlám Állam előretörését megfékezni. Harcuk nem csak a kurd nép és az Iszlám Állam harca, hanem ma a világon – Kobane mellett – itt húzódik a terrorizmus és a demokrácia közötti legfontosabb frontvonal. Harcosaik – tudtukon kívül – értünk is harcolnak.

A félórás, vele és tiszti karával folytatott informális beszélgetés során felajánlotta, hogy – amennyiben önként vállaljuk – kivisz bennünket a frontvonalhoz. Páncélozott járműveken, a kurd Pesmergák által szigorúan ellenőrzött területen kb. 15 kilométerre Kirkuktól délre értük el a frontot. Az első vonal hadállásaihoz vezető utolsó 500 métert biztonsági okokból már gyalog tettük meg. A front egy nagyjából 30 méter széles csatorna mentén húzódik. Ennek kurd oldalán földhányásokból, homokzsákokból és betonbunkerekből álló védvonal őrzi iraki Kurdisztán területét és vele együtt a békét.

Célunk, egy a csatornán átívelő 10 méter széles vasbeton híd volt. Ezen a Hídon az elmúlt hónapokban az Iszlám Állam harcosai háromszor kísérelték meg az áttörést, de a Pesmerga minden alkalommal, véres harcok árán megállította őket. A harcok hevességének emléket véráztatta homokzsákok őrzik. A Híd nem csupán stratégiai, hanem érzelmi szempontból is szimbólummá vált.

Ez a Híd a frontvonal legerősebben védett pontja, amelynek két oldalát földhányások, vasbeton akadályok, szögesdrótok és homokzsákokból épített védművek torlaszolják el. A kurd oldalon egy vasbeton gyűrűkből épített megfigyelőtorony is magaslik. Sok Pesmerga („aki készen áll a halálra”) áldozta itt életét a szabadságért. A front most csendes. Az elmúlt napokban egy lövés sem dördült. Alig 50 méterre, a Híd túloldalán ijesztő mementóként lobog az Iszlám Állam fekete zászlaja. E percekben az egyetlen veszélyt csak a mesterlövészek jelentik. Ezért a mellvéd mögül csak néhány fénykép erejéig dughattuk ki a fejünket.

Az arcvonalat védő harcosok csodálkozással vegyes örömmel fogadtak minket. Tényleg idemerészkedett valaki, hogy megnézze őket és bajtársaikat? Tényleg érdekel valakit a kurdokon kívül, hogy miként vívják élet-halál harcukat? Kézfogásuk őszinte volt, meleg és baráti. Látszott a szemükben, hogy valóban meghatódtak. Ragaszkodtak hozzá, hogy megoszthassák velünk ebédjüket. Egy ilyen meghívást nem lehet visszautasítani.

A frontvonal mögött néhány kilométerre betértünk egy olyan támaszpontra, ahol kizárólag női Pesmergák szolgálnak. Lányok, asszonyok, családanyák. Iraki Kurdisztán jelenkori történelmében szinte mindegyikük elvesztette valamelyik hozzátartozóját. Alakulatuk egyik tisztje, aki maga is családanya volt, nemrégiben esett el. Kezükben Kalasnyikovokkal férfiakat megszégyenítő bátorsággal védik családjukat és hazájukat. Megdöbbentő volt látni őket, és beszélni velük. Áldozatvállalásuk önmagáért beszél.

E magántalálkozók különleges, nem várt élmények és benyomások drámai egyvelegei voltak. Ma már máshogy látjuk a világot. Más emberek lettünk. A világban zajló jelentős sajtó- és médianyilvánosságot élvező hírek mellett látszólag elenyészik a Pesmergák embert próbáló harca, de túllépve küzdelmük lokális jelentőségén, a Pesmergák a globális béke, a terrorizmus elleni harc első vonalában védik a szabadság eszméjét.

Számunkra más lett az akusztikája a „terrorizmus elleni harc” kifejezésnek. Ezek után másként szemléli majd az ember a frontvonal hadi eseményeinek látszólag érzelmek nélküli leírásait, mint tette azt korábban, több ezer kilométerre a fronttól, az otthon kényelmes karosszékének biztonságában.

 

Tisztelet a Hősöknek!

 

Dezső Tamás

dékán


KÉPEK


.:   Portálkezelői menü  •   Tartalom módosítása  •  Utolsó módosítás: 2014.11.13.      :.
.: facebook :..: iwiw :.
 ESEMÉNYNAPTÁR   
2017 december
H K Sz Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
1 2 3 4 5 6 7
 ESEMÉNYEK   
Campus Mundi ösztöndíj - felhívás
Campus Mundi ösztöndíjjal a hallgatók a világ szinte bármely országában tanulhatnak egy félévet, szakmai tapasztalatot szerezhetnek, illetve kapcsolati tőkére tehetnek szert, amellyel előnyt szereznek majd a munkaerőpiacon. Részletek »
Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál - felhívás
A fesztivál kiemelt célja, hogy a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkája jelentőségére irányítsa a figyelmet, és lehetőséget teremtsen fiatal művészek bemutatkozására. Részletek »
 Tervezte ::  .: ELTE IIG WDG.IWDG :.
  © 2 0 1 0 - 2 0 1 6   E L T E   B Ö L C S É S Z E T T U D O M Á N Y I   K A R     M i n d e n   j o g   f e n n t a r t v a .
Cím :: ELTE BTK – 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A.,   •   Telefon :: (+36) 1 411 6500   •   (+36) 1 411 6700   •   (+36) 1 411 6900   •   Webform :: küldje el véleményét!