Borhy László lesz ez ELTE új rektora

Az Egyetem Szenátusa 2017. április 24-i ülésén szavazott a rektori pályázatról. A posztra egy jelölt, Borhy László akadémikus, az ELTE Bölcsészettudományi Karának jelenlegi dékánja, a Régészettudományi Intézet vezetője nyújtott be pályázatot. Az Egyetem legfőbb döntéshozó szerve titkos szavazáson, 41 igen és 2 nem szavazattal támogatta a pályázatot.

Az új rektor megválasztásának menetét törvényi szabályozás írja elő. A hatályos felsőoktatási törvény szerint a rektor kinevezésére a fenntartó miniszter tesz javaslatot a köztársasági elnöknek. A benyújtott valamennyi, a pályázati feltételeknek megfelelt pályázatot a szenátus véleményezi, és tagjai többségének szavazatával dönt a rektorjelölt személyéről, rangsort állítva a jelentkezőkről. A szenátus döntését megküldi a munkáltatói jogkör gyakorlójának, aki a szenátus véleményének mérlegelésével dönt a vezetői megbízásról.

Az ELTE új rektorának megbízatása 2017. augusztus 1-jén kezdődik és négy évre szól.

Borhy László 2015-ben, dékánná választásakor adott interjújában programbeszédéből idézett: „33 évvel ezelőtt léptem be I. éves hallgatóként az ELTE kapuján, azóta vagyok ELTE-s egyetemi polgár. Itt tanultam, itt formálódtam egykori professzoraim kezei alatt, itt váltam oktatóvá és kutatóvá, az eltelt több mint három évtized alatt végigjárva a ranglétrát. ELTE-s vagyok. ELTE-s vagyok itthon és külföldön, ELTE-s vagyok a Magyar Tudományos Akadémián, ELTE-s vagyok, amikor a brigetiói ásatásokat vezetem, Komáromban.” Majd hozzátette: "Az eltelt évtizedek alatt, egykori diákként, később oktatóként olyan tanárokkal és kollégákkal ismerkedhettem meg, akiknek emberi és tudósi kvalitása példaértékű volt sokunk számára, hiszen olyan értékeket képviseltek és közvetítettek, amelyek Egyetemünk és Karunk, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának majd négy évszázados, sok-sok generáció alatt felhalmozódott hagyományait testesítették meg. Ezt jelenti számomra az ELTE, azon belül is a Bölcsészettudományi Kar."


Forrás: elte.hu

2017.04.24.