Edition Ungarische Geschichte

Csaknem három évnyi előkészítő munka után idén márciusban megjelent egy olyan idegen nyelvű sorozat első kötete, amelyet teljes egészében a magyar történetírásnak, illetve a magyar történelemnek szentelnek. A sorozat Edition Ungarische Geschichte címmel, a berlini Osteuropa-Zentrum Verlag gondozásában és Csaplár-Degovics Krisztián (ELTE BTK TI Kelet-Európa Története Tanszék) sorozatszerkesztésében jelenik meg.

A sorozat megjelenésének oka, hogy a hazai történetírás eredményei csupán csekély mértékben vannak jelen a nemzetközi szakirodalomban. Márpedig (Kelet-)Európa történelme Magyarország történelme nélkül nehezen értelmezhető.

A tervek szerint az egyes kötetek vagy tanulmánykötetek lesznek egy-egy korszak illetve téma köré építve, vagy monográfiák. A sorozat arra törekszik, hogy olyan európai fóruma legyen a magyar történetírásnak, amely egyrészt bemutatja a hazai eredményeket és a kutatások módszertanát, másrészt témaválasztásaival igyekszik maga is programadóvá válni. Az egyes kötetek német vagy angol nyelven jelenhetnek meg.

A sorozat első kötete a kora újkori történelemmel foglalkozik. A szerzők és tanulmányok összeválogatásánál szempont volt, hogy a külföldi olvasó lehetőleg minél több témában, minél több szemszögből betekintést nyerhessen Magyarország komplex kora újkori történetébe. A tájékozódást segíti, hogy a kötet első tanulmánya alapos historiográfiai áttekintést nyújt a hazai történetírás eddigi eredményeiről. A szerzők többsége az ELTE oktatója, vagy olyan szaktörténész, aki az ELTE-n végezte alap- és doktori tanulmányait.

Az első kötet egy széles körű összefogással született meg. Az anyagi alapot a kiadó, a berlini Deutsch-Ungarische Gesellschaft és a Klebelsberg Kunó Emlékére Szakalapítvány támogatásai teremtették meg, amelyek azonban önmagukban nem lettek volna elegendőek. Tekintve azonban, hogy egy ilyen jellegű sorozatra, fórumra valóban szüksége van a hazai történettudománynak, mind a szerzők, mind a szerkesztők vállalták, hogy a megjelenés érdekében komoly anyagi áldozatot is hoznak. A kötet szakmai lektorálásában számos neves osztrák és német történész vállalt részt.

A sorozat első kötetének adatai:
Krisztián Csaplár-Degovics / István Fazekas (Hg.): Geteilt – Vereinigt. Beiträge zur Geschichte des Königreichs Ungarn in der Frühneuzeit (16.-18. Jahrhundert). = EDITION
UNGARISCHE GESCHICHTE (Hrsg. Krisztián Csaplár-Degovics), Studien, Band I. Berlin, 2011, Osteuropazentrum Berlin-Verlag. pp. 398.


A tartalomjegyzék:
Lectori Salutem! Gedanken zu einer neuen Buchreihe    7
István Fazekas: Die Frühneuzeitforschung in Ungarn.
Ein Forschungsbericht    15
Géza Pálffy: Ein „altes Reich” an der Peripherie des
Alten Reiches: Das Ungarische Königreich und das
Heilige Römische Reich im 16. und 17. Jahrhundert
(Eine Skizze)    65
István Kenyeres: Grundherrschaften und Grenzfestungen.
Die Kammerherrschaften und die Türkenabwehr im
Königreich Ungarn des 16. Jahrhunderts    98
Zoltán Bagi: Das deutsche Fußvolk in den ungarischen
Feldzügen zur Zeit des langen Türkenkrieges    130
Béla Sarusi-Kiss: Deutsche Soldaten in den ungarischen
Grenzfestungen des 16. Jahrhunderts    157
Antal Molnár: Das venezianische Südosteuropa und das
Osmanische Ungarn. Der unbekannte Vorschlag von Ivan
Tomko Mrnavić zur Neuorganisation der katholischen
Kirche auf der Balkanhalbinsel und im
Osmanischen Ungarn (1624)    181
Nóra G. Etényi: Das wechselnde Gesicht von Kaiser
Leopold in der Gattung des ’almanach royal’    210
Mária Ivanics: Gazi Giray II., der Dichter und der
Heerführer    250
Szabolcs Varga: Das Bild der Osmanenherrschaft in den
bosnischen Heldenepen    259
Ildikó Horn: Konfessionalität und vorgetäuschte Religion    280
Gábor Kármán: Die beiden Hochzeiten des Zsigmond
Rákóczi. Die Selbstdarstellungsmöglichkeiten des
Fürstentums Siebenbürgen in Rahmen der dynastischen
repräsentativen Öffentlichkeit Mitteleuropas nach dem
Dreißigjährigen Krieg    303
István Németh: Städtepolitik und Wirtschaftspolitik
in Ungarn in der Frühen Neuzeit (16.-17. Jahrhundert)    329
István M. Szijártó: Der ungarische Landtag und seine
Entscheidungsprozeduren im 18. Jahrhundert: von der
Institutionsgeschichte zur Kulturgeschichte.
Methodologische Überlegungen    356
Personenverzeichnis    369
Ortsverzeichnis    384
Verzeichnis der Autoren    395


 
 
Csaplár-Degovics Krisztián
 

A kötet címlapja
2011.04.19.