Átadta díjait az Országos Tudományos Diákköri Tanács Négy BTK-s hallgatót jutalmaztak Pro Scientia Aranyéremmel, három oktatónk pedig Mestertanár Aranyérmet vehetett át. Gratulálunk! Átadta díjait az Országos Tudományos Diákköri Tanács Négy BTK-s hallgatót jutalmaztak Pro Scientia Aranyéremmel, három oktatónk pedig Mestertanár Aranyérmet vehetett át. Gratulálunk!
Sikereink az OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekciójában Hallgatóink összesen 7 díjat szereztek, a két-két második és harmadik helyezés mellett három különdíj is az övék lett. Sikereink az OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekciójában Hallgatóink összesen 7 díjat szereztek, a két-két második és harmadik helyezés mellett három különdíj is az övék lett.
26 helyezés az OTDK Társadalomtudományi Szekciójában Az ELTE hallgatói 12 első, 8 második és 6 harmadik helyezést értek el Miskolcon, ezenkívül megszereztek 6 különdíjat, és övék lett a DOSZ jutalma is. 26 helyezés az OTDK Társadalomtudományi Szekciójában Az ELTE hallgatói 12 első, 8 második és 6 harmadik helyezést értek el Miskolcon, ezenkívül megszereztek 6 különdíjat, és övék lett a DOSZ jutalma is.
Taroltak hallgatóink az OTDK Humántudományi Szekciójában Az ELTE hallgatói 20 első, 17 második és 22 harmadik helyezést értek el, emellett 14 különdíjban és 10 jutalomban is részesültek Szegeden. Taroltak hallgatóink az OTDK Humántudományi Szekciójában Az ELTE hallgatói 20 első, 17 második és 22 harmadik helyezést értek el, emellett 14 különdíjban és 10 jutalomban is részesültek Szegeden.
ELTE BTK-s sikerek az OTDK Tanulás- és Tanításmódszertan Szekciójában Összesen 19 ELTE-s, köztük 9 BTK-s hallgató kapott elsimerést. ELTE BTK-s sikerek az OTDK Tanulás- és Tanításmódszertan Szekciójában Összesen 19 ELTE-s, köztük 9 BTK-s hallgató kapott elsimerést.
Nevelés és művelődés: kiválóságok az OTDK-n A Könyvtárügy, a könyvtártörténet és az olvasáskutatás aktuális kérdései című tagozatban mindhárom dobogós helyen BTK-s hallgatók végeztek. Nevelés és művelődés: kiválóságok az OTDK-n A Könyvtárügy, a könyvtártörténet és az olvasáskutatás aktuális kérdései című tagozatban mindhárom dobogós helyen BTK-s hallgatók végeztek.
Óriási sikerek az OTDK Társadalomtudományi Szekciójában A filozófia, az esztétika, illetve a média- és kommunikációtudomány tagozatban taroltak a BTK-sok. Óriási sikerek az OTDK Társadalomtudományi Szekciójában A filozófia, az esztétika, illetve a média- és kommunikációtudomány tagozatban taroltak a BTK-sok.
Átütő ELTE-s siker a humán tudományokban Közel nyolcvan díjat és jutalmat hoztak el az ELTE hallgatói a 36. OTDK népszerű és széles tematikájú Humántudományi Szekciójából. Átütő ELTE-s siker a humán tudományokban Közel nyolcvan díjat és jutalmat hoztak el az ELTE hallgatói a 36. OTDK népszerű és széles tematikájú Humántudományi Szekciójából.
Hamarosan kezdődik az 36. OTDK Először ad otthont az ELTE BTK az OTDK Művészeti Szekciójának, közel félezer egyetemista érkezik április 13-15. között a Trefort-kertbe. Hamarosan kezdődik az 36. OTDK Először ad otthont az ELTE BTK az OTDK Művészeti Szekciójának, közel félezer egyetemista érkezik április 13-15. között a Trefort-kertbe.
Folytatódnak a BTK-s sikerek az OTDK-n A Könyvtártudományi alszekcióból egy kivétellel valamennyi díj ELTE-shez került, a DOSZ díjazottja Szendi Attila lett. Folytatódnak a BTK-s sikerek az OTDK-n A Könyvtártudományi alszekcióból egy kivétellel valamennyi díj ELTE-shez került, a DOSZ díjazottja Szendi Attila lett.
BTK-s éremeső az OTDK Humán Tudományi Szekciójában Hallgatóink 43 kategóriából 27-ben első helyen végeztek, a 125 kiadott dobogós helyezésből pedig 56-ot szereztek meg. BTK-s éremeső az OTDK Humán Tudományi Szekciójában Hallgatóink 43 kategóriából 27-ben első helyen végeztek, a 125 kiadott dobogós helyezésből pedig 56-ot szereztek meg.
Kiemelkedő eredmények az OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekcióban Az ELTE BTK hallgatói a 7 zenei tagozaton 4 első, 3 második és 2 harmadik díjat szereztek, további 7 hallgatónkat különdíjjal jutalmazták. Kiemelkedő eredmények az OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekcióban Az ELTE BTK hallgatói a 7 zenei tagozaton 4 első, 3 második és 2 harmadik díjat szereztek, további 7 hallgatónkat különdíjjal jutalmazták.