Anfal - (Egy kiállítás képei)
A Chamchamal városa feletti dombon hatalmas vörös gránit emlékmű magasodik az égre. A kőbe vágott kép egy gyermekét az ölében tartó anyát ábrázol. Alatta az arab írás 8-as száma. A Korán 8. szúrájára utal. A 8. szúra hatalmazta fel az iszlám harcosait, hogy a legyőzött hitetlenek vagyonát hadizsákmányként (anfal = hadizsákmány) elkobozza. Ezt a cinikus kódnevet adta Szaddam Husszein rezsimje annak a népírtásnak, amelyet az Irak és Irán között zajló háború éveiben (1986—1989 között) a kurd nép kárára elkövetett. Cinikus, mert muszlimok öltek muszlimokat. Az Anfal hadművelet során a kormányerők 4.000 falut tettek a földdel egyenlővé és 182.000, különféle táborokba és börtönökbe gyűjtött kurdot pusztítottak el – kiéheztetéssel, szomjaztatással, vagy éppen golyóval.
E jelenkori genocídium a kurd nép egyik legfájóbb sebe. Hatalmas múzeumot, könyvtárat és információs-oktató központot építettek az emlékmű köré. Hátborzongató tapasztalat volt, hogy az ott dolgozók mind elvesztették valakijüket az Anfal során.
Az igazgató fogadott minket bár péntek volt, ünnepnap. Virágot helyeztünk el az emlékművön, majd megmutatta a domb aljában azt a temetőt, ahol az Anfal egy tömegsírból előkerült 835 áldozatát temették újra. Köztük 100 gyereket.
A múzeumban fotókiállítás emlékezik meg a tragédiáról, a tömegsírok feltárásáról. Drámai, felkavaró képek. A tömegsír feltárása során kis zászlócskákkal jelölték az egyes halottakat. A sírban a csontvázak mellett ott voltak a pusztulás hátborzongató mementói: gyöngysorok, kiscipők, papucsok és egy cumi.
Voltak olyan túlélők, akik mindenkijüket elveszítették. Sőt, egész falujukat lerombolták. Ők azonban visszaköltöztek, és most egyedül élnek egy üres, romos faluban. Olyan is van, aki még mindig visszavárja eltűnt családját.
Halabdzsa városa hófödte hegycsúcsok tövében, egy idilli zöld síkságon fekszik. Földi paradicsom. 1988. március 16-án Szaddam csapatai ’vegyész Ali’ tábornok irányításával – az Anfal ’drámai csúcspontjaként’ – ideggázzal kiírtották a város teljes lakosságát (4—5.000 embert, férfit, nőt és gyereket).
Ma avattuk az ELTE Bölcsészkarán a II. világháború egyetemi áldozatainak emlékhelyét. A 198 áldozatból 182 Holokauszt áldozat, egy hatalmas genocídium áldozata volt. A mai avatóünnepségből erőt merítve, nekünk, az ELTE Bölcsészkar oktatóinak, dolgozóinak és diákjainak – erőnkhöz mérten – mindent meg kell tennünk azért, hogy ilyen borzalmak sohase ismétlődhessenek meg.
Régóta tervezgetjük a Karon a ’népírtás tanulmányok’ (genocide studies) idegen nyelven folytatandó mesterképzés akkreditációját. Úgy érzem, hogy komolyan kell vennünk terveinket.
Dezső Tamás
dékán