Assziriológia és Hebraisztika-judaisztika Doktori Program

A 2004 óta működő program két nagy tudományterület képvisel, amelyek ugyanakkor sajátosságaiknál fogva átjárhatók mind egymás, mind pedig más diszciplínák felé (pl. Ókori Kelet, klasszika-filológia, vallástudomány, filozófia, irodalomtudomány, nyelvészet). Preferált témakörei a program oktatóinak szaktudásához illeszkednek, lehetőség van azonban a más programok oktatóival való együttműködésre is. A program célja, hogy a képzés során a doktoranduszok megismerjék és elsajátítsák a legújabb kutatásmódszertant, valamint felkészüljenek arra, hogy aktív alakítói és résztvevői legyenek szűkebb tudományáguk fejlődésének. A műhelyszemináriumok keretein belül a hallgatók mind a nemzetközi konferenciákra való részvételre, mind a tudományág nemzetközi normáinak megfelelő munkák elkészítésére felkészülhetnek.  

A program vezetője:

Dezső Tamás PhD, egyetemi tanár,

1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F

E-mail: dezso.tamas@btk.elte.hu

Assziriológia

A program kiemelten vizsgált területei az assziriológia területén: az ókori Mezopotámia története, művészete, régészete; birodalmak kora és ideológiája; sumer és akkád nyelvészet, filológia és nyelvtörténet; irodalmi és történeti szövegcorpusok feldolgozása.

A doktori disszertációk elkészítéséhez szervesen kapcsolódó kutatómunkák bázisát képezi a 2008-ban megkezdett két hároméves OTKA projekt Dr. Dezső Tamás (Az asszír birodalmi expanzió) és Dr. Zólyomi Gábor (A sumer ige történeti morfológiája az Open RichlyAnnotatedCuneiform Corpus nevű  nemzetközi projekt részeként, ld. http://oracc.museum.upenn.edu/etcsri/) vezetésével. Az itt elvégzett kutatómunka lehetővé teszi a doktorandusok számára a múzeumi gyűjteményekben történő kutatómunkát, konferencia részvételt, külföldi kutatókkal történő tapasztalatcserét, valamint disszertációjuk és kutatási eredményeik nyomtatott vagy digitalizált formában történő megjelentetését. 

A tudományos kutatómunkához a hallgatók Dezső Tamás OTKA pályázataiban (Assyrianarmy (2012-2015) illetve a Birodalmi struktúrák hálózati rekonstrukciója az ókori Közel-Keleten (2016-2020) továbbra is hozzáférhetnek.

Az alprogram aktív témahirdetői és oktatói:

Hebraisztika-judaisztika

A program kiemelten vizsgált területei a hebraisztika-judaisztika területén:

  1. Héber Biblia (irodalmi, nyelvészeti, stilisztikai, szociolingvisztikai, pragmatikai szempontú elemzések)
  2. Bibliaértelmezés, bibliai hermeneutika és kultúrtörténet (a Biblia az ókori zsidóságban és kereszténységben; a Biblia és más, tekintéllyel rendelkező szövegek értelmezésének komparatív vizsgálata; a targumok nyelvi, irodalmi, vallás- és kultúrtörténeti szempontú vizsgálata)
  3. Bibliafordítások
  4. Történelem (magyarországi zsidó történelem a koraújkorban és az újkorban; héber történeti források az újkori Európában; modern zsidó történelem)
  5. Irodalom (ókori rabbinikus irodalom; hellénisztikus zsidó irodalom és antik közege; a targumok nyelvi, irodalmi, vallás- és kultúrtörténeti elemzése; héber irodalom az újkori Európában;jiddis irodalom)
  6. Eszme- és művelődéstörténet (ókori rabbinikus gondolkodás; zsidóság és hellénizmus;magyarországi zsidó művelődés- és kultúrtörténet a koraújkorban és az újkorban; zsidó oktatásügy az újkorban;jiddis kultúrtörténet; a zsidóság-tudomány története Magyarországon; zsidó vallási ideológiák a 19-21. századi Magyarországon)
  7. Nyelvészet (héber nyelvészet; „zsidó nyelvek”; zsidó szociolingvisztika)
  8. Vallástudomány (zsidó vallásjog; judaizmus és kognitív vallástudomány; a zsidóság ókori vallási környezete)

Minden esetben alapvető a választott témához szükséges forrásnyelvek ismerete.

Az alprogram aktív témahirdetői és oktatói:

A doktoranduszok évi átlagos száma: 1-2 fő

A doktori program tanegységlistája:

Hebraisztika-judaisztika  | Assziriológia  | Tanegységlista 2016 őszétől