Ludassy Máriától Olay Csaba nekrológjával búcsúzunk.

Nem tudok nem személyesen beszélni Ludassy Máriáról, mivel Mari egyike azon volt tanáraimnak, később kollégáimnak, akik egyetemista koromtól jelen vannak életemben. Mari ráadásul azon tanáraim szűkebb körébe tartozott, akinek gondolatai, intellektuális gesztusai beépültek gondolati felnövekedésembe, még ha akkor kevésbé is érdekelt, amit tanított.. Fontosabb tanáraink úgy válnak belső hanggá számunkra, hogy nem is tudjuk elképzelni magunkat nélkülük, mert akaratlanul is mormoljuk, mit mondanának egy-egy kérdés felmerülése esetén.

Tanárként Mari – vonzó és derűs személyiségén túl – inspirálóan széles látókörű, nyomdakészen fogalmazó intellektus volt, aki szellemesen, pikáns utalásokat szívesen mondandójába szőve fogalmazott, és kedvenc korszaka, a 18. század szellemében szívesen elegyedett szóba másokkal. Jelentős számú publikációjával fordított arányban tolta előtérbe személyét, ami magától érvényesült pazar, sokirányú műveltsége és tájékozottsága révén. Utóbbiról tanúskodik az interdiszciplináris elfogadottsága, hiszen történészek, eszmetörténészek, irodalmárok, politikatudósok egyaránt számon tartották és hivatkoztak rá. Magáról szerette mondogatni, hogy a felvilágosodás és a 18. század jelenti szellemi otthonát, időnként eszmetörténészként határozta meg magát, de gondolatai nyilvánvalóan túlmutattak ezeken a kereteken.

Kollégaként Mari személyisége továbbá ritka különleges személy volt abban, hogy nagy erőfeszítés szükségeltetett ahhoz, hogy valaki ne kedvelje. Nem kellett őt szeretni, de kifejezetten ellenszenvezni vele nem volt könnyű, annyira lényéből áradóan volt elfogadó, miközben világos mércéket képviselt. Nemcsak „elviselte”, hanem el is fogadta mások más álláspontját.

Halála nagy kutatói és tanári veszteség, sokak számára, ahogy magamnak is, személyesen fájdalmas hiány.

Mari Drága, nyugodj békében!

Olay Csaba