Timár Andrea (Angol-Amerikai Intézet, Anglisztika Tanszék) könyvében, Reading with Hannah Arendt. Literature, Criticism, Theory (Bloomsbury, 2026), Arendt politikafilozófiájának irodalomtudományi relevanciáját vizsgálja.
Hannah Arendt a múlt század egyik legfontosabb politikafilozófusa volt. Az elmúlt évtizedekben Arendt írásai irodalom- és a kritikaelméleti munkákban is felbukkantak (Butler, Cavarero., Meretoja), és előtérbe került az életműben kulcsfontosságú „történetmesélés” fogalmának politikai és etikai relevanciája. A könyv ehhez a beszélgetéshez kíván hozzájárulni azáltal, hogy megvizsgálja Hannah Arendt politikafilozófiájának irodalomtudományi relevanciáját. Párbeszédet hoz létre Arendt politikafilozófiája, az Arendt inspirálta kritikaelméletek és irodalmi művek között. Az irodalom lehetséges arendti olvasatain és Arendt lehetséges irodalmi olvasatain keresztül megmutatja, hogy Arendt írásai hogyan inspirálhatják a kortárs irodalomtudományt.
A következő kérdéseket kívánja feltárni:
mit jelent Arendttel irodalmat olvasni? Kialakíthatunk-e párbeszédet Arendt irodalom-elemzései és politikai gondolkodása között? Milyen új, irodalmi olvasatokat inspirálhat a párbeszéd Arendt és 21. századi értelmezői (Judith Butler, Bonnie Honig, Adriana Cavarero, Jacques Rancière, Roberto Esposito vagy Saidiya Hartman) között? Az irodalmi olvasatok szolgálhatnak-e új belátásokkal Arendt politika filozófiájára nézve?
A könyv első része kritikusan áttekinti Arendt saját irodalmi olvasatait (pl. Melville: Billy Budd c. kisregényéről, Joseph Conrad: A sötétség mélyén című művéről, Brecht balladáiról vagy Nathalie Sarraute írásairól), a második rész azonban olyan szövegeket vizsgál, amelyeket Arendt nem elemzett, és megmutatja, hogyan alkalmazhatóak az arendti politikafilozófia belátásai akár egy irodalomórán is. Többek között újra olvassa az Arendt-inspirálta 21. századi feminista filozófiák egyik kulcsszövegét, Euripidész A bakkhánsnők című drámáját, valamint új, „arendti” olvasatait kínálja néhány olyan kanonizált irodalmi szövegeknek, amely arendti szempontokból is megközelíthetők. (pl. Thomas Mann Halál Velencében, Doris Lessing, A fű dalol vagy Kosztolányi Dezső: Édes Anna című regényeit). Arendt szemináriumi jegyzetei és az egyik volt tanítványával folytatott interjú alapján a könyv amellett érvel, hogy az irodalom szeminárium lehet az arendtiánus politikai tér modellje.