Az ötödször meghirdetett pályázatra az Egyetemhez kötődő tudományos folyóiratok jelentkezhettek terveikkel, a 21 nyertes közül 14 folyóirat a Bölcsészettudományi Karhoz köthető.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2026-ban is pályázatot hirdetett az egyetemhez szorosan kötődő folyóiratok számára a kiadványok fejlesztésének, kiemelten a nemzetközi adatbázisokba (Web of Science és/vagy Scopus) kerülésének támogatására. 2022-ben az első alkalommal meghirdetett támogatási konstrukció keretében tizenhét, 2023-ban húsz, 2024-ben tizenhat, 2025-ben tizennyolc műhely munkáját támogatta az ELTE, a támogatott pályázatok közel kétharmada általában a Bölcsészettudományi Karhoz kapcsolódott.
A folyóiratok fejlesztésének támogatására idén 16,5 millió forint állt rendelkezésre, a bizottság vezetője Horn Ildikó tudományos rektorhelyettes, tagjai pedig az Egyetemi Könyvtár és Levéltár (EKL) főigazgatója, Kulcsár Szabó Ernőné Gombos Annamária, valamint rektori delegáltként Rigó Balázs, az ÁJK Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszék adjunktusa voltak. A felhasználható összeg meghatározó része ezúttal is a BTK-s folyóiratoknak jutott, ezenkívül hat másik karhoz kapcsolódó műhely is kapott támogatást.
Azoknak a folyóiratoknak, amelyek már tavaly is nyertek támogatást, az új pályázattal egyidejűleg be kellett számolniuk tavalyi tevékenységükről, amit mindannyian sikerrel meg is tettek. Első alkalommal kapott támogatást az Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, a FILOGI és a Journal of Adult Learning, Knowledge and Innovation. Szünet után pályázott ismét a korábban már támogatott Digitális Bölcsészet, Fordítástudomány és Italogramma folyóirat.
Nyolc folyóirat van, amely az ELTE Folyóiratfejlesztési Alap mindegyik eddigi kiírásán támogatásban részesült: Dissertationes Archaeologicae, ELTE Law Journal, Fogyatékosság és Társadalom, Gyermeknevelés, Névtani értesítő, Pedagógusképzés, Russian Studies, Távol-Keleti Tanulmányok.
| Folyóirat | Kar | 2026-ban megítélt támogatás |
| Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Sectio Computatorica | IK | 900 000 |
| Anyanyelv-pedagógia | BTK | 900 000 |
| Digitális Bölcsészet | BTK | 1 000 000 |
| Dissertationes Archaeologicae | BTK | 1 200 000 |
| ELPIS | BTK | 300 000 |
| ELTE Law Journal | ÁJK | 1 200 000 |
| FILOGI | BTK | 1 000 000 |
| Fogyatékosság és Társadalom | BGGyK | 1 000 000 |
| Fordítástudomány | BTK | 200 000 |
| Fundamentum | TáTK | 450 000 |
| Gyermeknevelés | TÓK | 1 000 000 |
| Italogramma | BTK | 650 000 |
| Journal of Adult Learning, Knowledge and Innovation | PPK | 650 000 |
| Korall Társadalomtörténeti Folyóirat | BTK | 200 000 |
| Modern Nyelvoktatás | BTK | 600 000 |
| Névtani értesítő | BTK | 1 200 000 |
| Ókor | BTK | 300 000 |
| Öt kontinens | BTK | 550 000 |
| Pedagógusképzés | PPK | 800 000 |
| Russian Studies | BTK | 1 200 000 |
| Távol-Keleti Tanulmányok | BTK | 1 200 000 |