Társadalom- és gazdaságtörténet Doktori Program

Az 1993 óta működő PhD program a Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékhez kapcsolódik. Az ELTE BTK az egyetlen bölcsészeti kar ma Magyarországon, ahol ilyen jellegű önálló tanszék működik, s alapításától kezdve mindmáig maga mögött tudhatja a Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület által mozgósítható szellemi és hálózati energiákat. Az eredeti alapító dokumentumban megfogalmazott cél az volt, hogy „a kronologikus eseménytörténeti szemléletet felváltsa a probléma-centrikus megközelítés.” S a hosszú időtartamú folyamatok vizsgálatával lehessen ellensúlyozni a szűkebb korszakokba zárkózás hátrányait. Ma is valljuk, hogy „az eseménytörténet újjászületése” korában is másfajta történelmet ír, aki egy társadalomtudományos történeti műhelyben iskolázódott.

A programot eredetileg elsősorban a várostörténeti specializáció és az összehasonlító nemzetközi szemlélet jellemezte. Az eddigi irányultságot megtartva a társadalom- és gazdaságtörténeti kínálat bővítésével olyan új témák és irányzatok, valamint ehhez kapcsolódó stúdiumok honosítására törekszünk, mint a mikrotörténelem és a történeti antropológia, a mindennapi élet története (Alltagsgeschichte), a vállalattörténet (Business History), új kultúrtörténet (New Cultural History), vagy az orális történelem (Oral History).

Számos doktoranduszunk folytatott ösztöndíjasként tanulmányokat a Leicesteri Egyetem Várostörténeti Központjában. 

A program vezetője:

Kövér György MHAS, professor emeritus
1088 Budapest, Múzeum krt. 6–8.
E-mail: kover.gyorgy@btk.elte.hu

A program oktatói:

  • Gyáni Gábor MHAS egyetemi tanár
  • Kövér György CMHAS, professor emeritus
  • Pál Judit PhD, egyetemi tanár
  • Szijártó István DSc, habil. egyetemi tanár
  • Czoch Gábor CSc, habil. egyetemi docens
  • Halmos Károly ny. egyetemi docens
  • Keller Márkus PhD, habil. egyetemi docens
  • Szívós Erika PhD, habil. egyetemi docens
  • Estók János CSc, egyetemi docens
  • Pogány Ágnes CSc, egyetemi docens
  • Kiss Zsuzsanna PhD, habil. egyetemi docens
  • Mátay Mónika PhD, habil. egyetemi docens
  • Perényi Roland PhD, főmuzeológus
  • Sipos András PhD, főlevéltáros
  • Horváth Sándor PhD, tudományos munkatárs 
  • Papp Barbara PhD, tudományos munkatárs
  • Tóth Eszter Zsófia PhD, tudományos munkatárs

A doktoranduszok évi átlagos száma: 7 fő

Tanegységlista 2016 őszéig  | Tanegységlista 2016 őszétől