2025 februárban a European Journal of Cultural Studies folyóirat „Semi-Peripheral Europe” különszámában jelent meg Hermann Veronika és Strausz László közös tanulmánya „Past Imperfect: Transition Narratives, popular discourses and The Informant” címmel. A cikkben a szerzők A besúgó című HBO sorozat emlékezetpolitikai vonatkozásait vizsgálják.
Az elmúlt évtizedben megnőtt a tudományos és közérdeklődés a kelet-európai régió geopolitikai és kulturális helyzetével kapcsolatban, ami azzal a tendenciával járt együtt, hogy helyi gyártású, de globálisan terjesztett kelet-európai minőségi televíziós sorozatok jelentek meg olyan SVoD platformokon, mint a Netflix és a Max (korábban HBO). Ezek a tartalmak a kozmopolita, nemzetközi közönséget céloztak meg, de helyi témákat és helyszíneket használtak fel, hogy újraolvassák a régió viharos múltját és jelenét. Nyilvános és tudományos vitákat indítottak el a poszt-szocialista nosztalgia természetéről, az erkölcsi felelősség kérdéséről és a történelmi hitelességről, valamint kidolgozták a politikai folyamatok kulturális kontextusban való megértésének módszereit. A tudományos diszkurzusokban ezeket a szövegeket a transznacionalizmus, a kulturális adaptáció és a kulturális kisajátítás szempontjából közelítették meg. A témával foglalkozó szerzők arra a konszenzusra jutottak, hogy a televíziós sorozatok központi szerepet játszanak a múlt értelmezésében. Miután a 2010-es évek elején megjelentek más fizetős kábelcsatornák (Netflix, Sky, majd később Apple és Disney), az HBO megváltoztatta európai üzleti stratégiáját; ez valószínűleg jelentős késéssel érkezett válasz volt a verseny megjelenésére. Az HBO európai terjeszkedése egybeesett azokkal kritikai és tudományos vitákkal, amelyek a globális médiatermékek dekolonizációjának és de-nyugatiasításának lehetőségeit tárgyalják, és ezeket a koncepciókat a helyi ipari és kulturális környezetbe ültetik át.
A 2022 áprilisában az HBO Maxon bemutatott, az 1980-as évek közepén játszódó magyar kémdráma, A besúgó tökéletesen illeszkedik a kelet-európai mozgóképes tartalmak azon trendjébe, amelyek globális nosztalgia hullámait és szocialista allegóriákat használnak fel a kortárs politikai kérdések tematizálásához. Ebben a cikkben azt állítjuk, hogy a magyar médiaipar centralizált helyzetének és annak a képességének köszönhetően, hogy a történelmet az Orbán-rezsim populista történelmi víziójának megfelelően újraértelmezze, a sorozat jóval túlmutat a fent említett globális trenden. A televíziós sorozat hatékonyan tematizálja a rendszerváltás-narratívákkal, mint univerzális erkölcsi tanulsággal szolgáló teleologikus történettel kapcsolatos alapvető kétségeket, és alternatív történelemértelmezést juttat a közbeszédbe azzal, hogy egy harmadik, kritikus teret javasol, amelyet nem határoz meg a kortárs jobboldali populizmus bipoláris logikája.
Mint ilyen, a sorozat transznacionális – gyakran erősen stilizált – képet használ a szocializmusról, azzal a kifejezett céllal, hogy távolságot tartson az egyéni erkölcsi felelősségről, az együttműködésről és az ellenállásról szóló diskurzusoktól. Ennek a távolságtartásnak az a jelentősége, hogy az erkölcsi felelősség nyelvét gyakorlatilag monopolizálta a posztglobalizált, nacionalista magyar állami média, amelyben a nemzet erői mindig hősök szerepében jelennek meg, míg azok, akik nem értenek egyet, antihősök. Ez pedig rávilágít a globális közönség számára készített transznacionális televíziós sorozatok operatív esztétikája és az 1980-as évek helyi kulturális emlékezetének vakfoltjai közötti szakadékra.