2026. augusztus 26-án elhunyt Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, esszéista. Az ELTE BTK közössége Schein Gábor nekrológjával búcsúzik.

Az ELTE Bölcsészettudományi Kara gyászolja Nádas Pétert. Habár az író közvetlenül nem kapcsolódott egyetemünkhöz, művei mindenkor otthon voltak és ezután is otthon lesznek e falak között. De vajon ez a kép, a ház és a lakók képe fejezi-e ki pontosan a hozzá fűződő viszonyunkat? Bizonyos értelemben talán igen, de a mélyebb vonatkozásokat tekintve aligha. És ez éppen halálának pillanatában válik nyilvánvalóvá. Halálával nem csupán egy nagy író távozott közülünk, a magyar prózairodalom egész történetének egyik legjelentősebb alkotója. A magyar szellemi élet egy nagyságrenddel lett kevesebb. A nagy formátum törékeny, mégis erőteljes rendje szenvedett törést a halálával, egy olyan viszonyrendszer, amelyben – e kor általános tendenciáival dacolva – a szellemi érték nem relatív és nem elvitatható. 

Miközben a méltóságteljes beszéd, a mondatokon átsugárzó emberi tartás Magyarországon és a világon általában is leértékelődött, Nádas Péter művei és jelenléte magától értetődően képviselte ezt. Meggyőződésünk, hogy az egyetemi kultúra, a mi egyetemünk kultúrája is csak ezen az alapzaton képzelhető el. A gondolkodás méltósága és a mondatokon átsugárzó tartás, illetve ennek elismerése nélkül nincs mód szellemi megértésre, és enélkül valójában az olvasásnak sincs értelme. Az irodalomként űzött játéknak az a magas szintű gyakorlata, amellyel diákok nemzedékei találkoztak nálunk az Egy családregény vége, az Emlékiratok könyve, a Párhuzamos történetek és a Világló részletek olvasóiként, a morális ítélkezés és az identitás szabályozott felfüggesztése, valamint az ezzel előhívható kulturális tapasztalatok révén teszi lehetővé, hogy az emberi egzisztencia itt és most méltóságra és tartásra tegyen szert. 

Nádas Péter személye és művei ezt jelentették és jelentik számunkra. Kihívást, mert az így értett olvasás mindenekelőtt munka. Hiszünk abban, hogy ez a munka eredendően hordozza azt a tartóerőt és tartást, amelyre egyetemünknek, oktatóinknak, diákjainknak szükségük van. Az országnak van, lenne erre szüksége erre, ínséges időkön túl, még mindig ínségben. Bizonyosak vagyunk abban, hogy Nádas Péter jelenléte nagyon fog hiányozni az országnak. Ezt a jelenlétet, a jelenlét formátumát sajnos sem az emlékek, sem a könyvek, sem pedig az olvasás nem tudják maradéktalanul pótolni.