Kovács András Bálint professzor több mint négyszáz fős közönség előtt tartotta meg Az önsorsrontás méltósága című előadását, amelyben azt vizsgálta, miként hatottak Krasznahorkai regényei Tarr Béla filmjeire. Orosz Luca beszámolója.

„A legzseniálisabb, vagy egyszerűen bármely komoly emberi gondolatban mindig marad hátra valami, amit sehogy sem lehet másokkal közölni, érthetővé tenni, ha egész köteteket írna, vagy ha harminc évig magyarázgatná is egy ilyen gondolatát (...).” Krasznahorkai László és Tarr Béla önálló művészete és közös alkotói együttműködéséről való elmélkedéseket egyaránt átjárja ez az érzés. Kovács András Bálint filmtörténész professzor bő egy órás előadásában világított rá arra, hogy Krasznahorkai művészete miként hatotta át Tarr Béla alkotásait: hogyan vált bennük méltóságteljessé az önsorsrontás?

Tarr „pre-Krasznahorkai” korszakában az önsorsrontás a karakterekből eredt, mint személyes vonásuk, ők voltak saját életük megnyomorítói és tovább rontói. Krasznahorkainál ez viszont bele van szőve a szöveg egészébe, már alapvetői formai, technikai szinten is jelen van a visszafordulás – ezeket a professzor úr különféle Krasznahorkai művekből kiragadott részletekkel szemléltette. A Kárhozattal kezdődően nem a szereplők döntésén múlik a saját sorsuk rosszra fordulása, mégis tevőlegesen hozzájárulnak, így passzív áldozatnak sem tekinthetőek. Kovács András Bálint megállapítása szerint tudatosan betagozódnak a világ legaljára, és a feleslegesség érzése miatt nem küzdenek a felemelkedésért. Az önsorsrontásuknak az adja meg végsősoron a méltóságot, hogy elég erejük lesz szembenézni azzal, mivé tették saját magukat a környeztük nyomására.

A közönség azt is megtudhatta, hogy a különös, nem evilági hatást, amit az egyes szereplők váltottak ki, Tarr precíz szereplőválogatással igyekezett fokozni: olyan amatőr (nem) színészeket keresett, akiknek egyedi arca, beszédmódja, mozgása felkelti az emberek figyelmét.

A végzet pedig egyáltalán nem drámai, sokkal inkább egyfajta gyötrő változatlansággal ér el mindenkit, az ezt előre jelző feszültség, elkerülhetetlenség és kilátástalanság Krasznahorkai írásaiban a lassú, monoton szöveg, Tarr filmjeiben pedig a hasonló jellegű beállítások formájában jelenik meg – erre láthattunk példát A londoni férfi cirka hatperces snittjén keresztül.

Természetesen a két kulturális gigászról még legalább harminc évnyi „magyarázgatás” sem volna elég, de Kovács András Bálint humorral és nosztalgikus anekdotákkal teletűzdelt előadása olyan átfogó képet adott munkásságuk eme aspektusáról, amit a szakértők és egyszerű rajongók is egyaránt élvezhettek.